A Német Birodalom megalapítása a lakosság széles körű jóváhagyásával történt. De nem minden német tört ki az örömtől. Egyeseknek nem tetszett, hogy a német kérdésre Kleindeutschban és a központi kormányzati intézményekkel válaszoltak. Mások bírálták az alkalmazott katonai eszközöket. Sokan a politikai rendszert is nem tartották megfelelőnek, ahogy az offenburgi liberális politikus felhívásában is tükröződik Carl Eckhart tükröződött. El kellett érni "idővel a most egyesült Németország számára azt, ami egyesítő munkánknak a végső és legfelsőbb szentséget adja - a német állam egész alkotmányos életének egészséges fejlődését".

A Német Birodalom alkotmányos rendje

Eckhard kívánságának teljesülése egyáltalán nem tűnt irreálisnak. Mert a konzervatív kitartás irányába mutató szembetűnő tendenciák szembehelyezkedtek a változás figyelemre méltó elemeivel. Egy pillantás a birodalmi alkotmányra világossá teszi: a birodalom alkotmányos és szövetségi monarchia volt, amelyben a hercegek gyakorolták a legfőbb állami hatalmat. A császár a Szövetség elnökeként működött együtt a Szövetségi Tanáccsal. Egyedül egy neki felelős birodalmi kancellár intézte az államügyeket.

A Szövetségi Tanács a végrehajtó hatalom hordozója és a törvényhozás része is volt. Méretének és hatalmának megfelelően Poroszország egyértelműen fölénybe került. A szövetségi rendszer ugyanakkor nagy mozgásteret adott a többi államnak politikai érdekeik érvényesítésében. A fejedelmeknek figyelembe kellett venniük a második törvényhozó hatóságot, a Reichstagot is. Erejét nem utolsósorban az alapozta meg, hogy a népet képviselte. Mert a képviselőket általános, egyenlő, közvetlen és titkos szavazással határozták meg. Minden 25 év feletti férfi szavazhatott. A Bundesrat és a birodalmi kancellár nem kormányozhatott a Reichstag beleegyezése nélkül. Minden törvényt, különösen az éves költségvetést neki kellett jóváhagynia.

A hatalmi ágak szétválasztásával, az általános választójoggal, ami "alapvető politizálás" (Hans Peter Ullmann). De nem nevezhető parlamentáris monarchiának. Az alkotmányos rend azonban minden bizonnyal tartalmazott lehetőségeket a parlamentáris rendszer felé történő további fejlődésre.

 

A Birodalom megalapítását követő első években Bismarck parlamenti szinten elsősorban a nemzeti liberálisokkal dolgozott együtt. Hozzájárulásukkal alapvető reformok tárháza születhetne meg: a kereskedelmi törvénykönyv, az egységes büntető törvénykönyv, az új társasági törvény, a közös valuta és az országos súlyok és mértékek bevezetése. A vezetés nagyrészt a birodalmi kancellária elnökéhez tartozott Rudolf Delbrueck. Bismarck ritkán avatkozott be a jogalkotási folyamatokba. A liberális gazdaságpolitikát azonban határozottan támogatta, mert számára ez volt a gazdasági fellendülés és ezáltal a politikai stabilitás előfeltétele. A Kulturkampfban is szinte zökkenőmentesen működött együtt mindkét fél.

A nemzeti liberálisok szemszögéből az elért sikerek reményt adtak arra, hogy a Német Birodalom „egységét” hamarosan „szabadság” követi. De ezek az álmok szertefoszlottak, amikor az 1873-as „nagy gazdasági világválság” következtében a liberális eszmék hitelét vesztették. A globális gazdasági visszaeséssel a Birodalom pénzügyi és gazdasági nehézségekbe került. Bár az agrárszektort leszámítva az 1870-es évek végétől bizonyos fellendülés indult meg, az addigi gazdasági és társadalompolitikai elvekkel kapcsolatos konszenzus egyre inkább megbomlott.

 A márkával Németország 1. január 1876-jén kapott közös valutát.
Öt márkás érme (© Otto-von-Bismarck-Stiftung)

Amikor a liberálisok elveszítették kulcsfontosságú parlamenti pozíciójukat az 1878-as Reichstag-választáson, Bismarck szemszögéből már nem látszott lehetségesnek liberális válaszokat adni a központi politikai kérdésekre. Ezért a belpolitika alapvető irányváltásába menekült, ezzel lezárva kancellárságának liberális korszakát. Ennek eredményeként a szabad kereskedelmet felváltotta a védővámok széles rendszere, meggyengült a Kulturkampf, és érvényesült a szocialista törvény. A birodalom történetének ez a mély fordulópontja súlyos csalódást okozott a liberálisoknak, hiszen a monarchiával való együttműködés nem hozta őket közelebb a vágyott polgári szabadságjogokhoz.

De Bismarck nem csak a liberálisból konzervatív politikába való átállással foglalkozott; a birodalom új adóbevételére való törekvés egyértelművé tette, hogy a belpolitikai változással a birodalmi intézményeket is erősíteni kívánja.

 A volánnál, karikatúra, innen: Kladderadatsch, 1879. Bismarck együttműködése a liberálisokkal nem volt tartós, a kép felirata pragmatikusan így szól: „A liberális a másik kettővel beszélt: Ne légy túl arrogáns! Amint megfordul a szél, újra fent leszek." (Public domain)